Játékosaink az elmúlt 24 órában 38461 kvízt fejtettek, 98 labirintust jártak be és 1501 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!
Utálatos kérdések
Kedves Micro Prof!
Nyilván a te döntésed, hogy abbahagyod-e a játékot.
Ha egy kicsit utánaolvasol a témának (amivel egyébként tele volt a sajtó évekkel ezelőtt, nem csak a bulvár, a tudományos is), talán rájössz, hogy miért döntöttünk úgy, ez is érdemel egy kérdést:
Szeretnénk, ha kérdéseink nem csak a játékosok műveltségét, de a tájékozottságát is próbára tennék.
Ezt értem, részben el is fogadom.
De alapvetően azt gondolom, hogy ez a játék akkor jó, ha a résztvevők közül minél többen élvezik. Feltételezem, Ti is ezt szereetnétek.
Ehhez lehet, hogy érdemes lenne valamilyíen módon megszondázni, mit gondolunk. Igen, lehet, hogy csak nekem nem tetszik ez a trend. De lehet, hogy 85%-nak nem tetszik. HGa tippelős kérdés lenne, 85-öt tippelnék, hogy hány százalék szerint nem kéne lennie ilyen kérdéseknek.
Persze úgy is felfoghatjátok, hogy ti ezt kínáljátok, akinek nem tetszik, ne játsszon. Én ezt nem gondolom jó álláspontnak, ehhez jogom van, még ha úgy is tűnik, hogy nem megyek vele valami sokra.
No igen, ilyen színvonalú kérdéseket egymilliót kapok.
Kinek a hatására írt meg Gipsz Jakab nagy író, a "Népszerűtlen, senki nem olvassa még Ő maga sem" regényének főhőse egy levelet 1912 New Jerseyében?
illetve a:
Melyik operát játszották a legtöbbet Franciaországban 2001-ben?
Az, hogy valami nehéz kérdés, oké.
De az, hogy ennyire réteg és agyoncsavart kérdés, szvsz nem, a nehéz kérdés nem attól nehéz, mert csak egy speciális érdeklődésű ember tudja a választ, az is csak akkor, ha látta/hallotta/találkozott vele.
Másik "bajom": A témakörök igen lazák, teljesen olyan mintha egy algoritmus, a kérdésben megtalálható szavak alapján sorolná be kategóriákba a kérdéseket.
Így esett meg az alábbi:
Témakör: állatok
Noh, ide nekem, végre, kedvenc témám, erre az állatövi csillagjegyekről kapok egy kérdést, hogy melyik az első állatövi csillagjegy hónapja...nesze neked állat.
Melyik házaspár kezdte így a leveleit: "Drága Susókám!"
És a levéltitok? Mi közünk bármelyik házaspár magánlevelezéséhez?!
Ez már régóta a bögyömben van:
"Válaszd ki azon házassági évfordulók elnevezéseit, melyeket kevesebb mint 1 év eltelte után szokás ünnepelni!"
Egy: miféle évforduló az, amikor még egy év sem telt el? Akár a hibás kérdésekhez is írhatnám...
Kettő: ki az a #&@ˇ># (nem írom le, mit gondolok, mert volt gyerekszobám), aki ezeket az értelmetlen "évfordulókat" kitalálta? Valami virágárus, aki így akart több bevételre szert tenni?
Gondoltam, kiguglizom, mi a megfejtés. Szerintem a felesleges mütyürkeárus webshopok állnak az egész őrület mögött. Bármilyen hihetetlen, 1 és 70 között minden évre van egy elnevezett évforduló, természetesen mindegyikhez ajánlanak az alkalomhoz illő izécskét is, rendelj, ha szereted a párodat!! 70-90 között már csak 5 évente. A 90 éves korosztály már nem tartozik a célcsoportba. :)
"Melyik volt a leggyakoribb női keresztnév a XVI. században?"
Mivel nincs konkrét ország, vagy egyéb földrajzi terület megadva, gondolom, ez a kérdés az egész földkerekség lakosságára vonatkozik.
Szerintem senki nem tudhatja hitelt érdemlően kijelenteni, hogy az 1501. 01. 01. és 1600. 12. 31. között élt valamennyi nő közt melyik volt a leggyakoribb név.
Szerintem Pest, London vagy Párizs lakosságának is csak töredékéről maradhattak fenn ide vonatkozó adatok (keresztlevél, esetleges népszámlálási adatok, stb) a kérdéses évszázadból. Abból az évszázadból, amelyben Afrika nagy része még felfedezetlen volt, Amerika épp hogy fel lett fedezve, Ausztráliáról még azt se tudtuk, hogy létezik.
"Milyen étel a horvát fritule?"
NEM ÉRDEKEL!!!
Bocs, de nem vagyok hajlandó bemagolni a világ összes -ki tudja, hány millió- ételének nevét,származási országát, milyen jellegű... stb...
csak azért, mert ebben a játékban előbb vagy utóbb fel lesz téve kérdésként...
Hány tudati szennyeződés létezik a dharmikus vallások szerint?
Tessék?
/egyszerű kvízbáros kérdés/
Melyik a számsorrendben a nyolcadik háromszögszám?
Hogy hívják azt a matematikai sorozatot, melynek minden tagját az előző tagok összeszorzásával és 1 hozzá adásával képezhetjük?
Az öltözék melyik része a tutyi?
Másodszor rontottam el időzavar miatt, mert amit a mi vidékünkön tutyinak mondunk-ismerünk, az nincs a válaszlehetőségek közt.
Ezért nem szeretem az ilyen jellegű kérdéseket, mert könnyen előfordulhat, hogy ugyanazzal a szóval, kifejezéssel teljesen mást neveznek a Bakonyban vagy Erdélyben, mint mondjuk az Alföldön vagy Felvidéken.
Ki tervezte Madonna legendás kúpmelltartóját?
Felőlem tervezhette akár Peppa malac kisöccse is. Akivel szintén "találkoztam" ma a kérdések közt :/
„Mennyi a jogszabály szerint a büntethetőség alsó korhatára Nigériában?”
Ha ezt a kérdést feltennék minden állam esetében, azáltal 195 kérdéssel bővülne az adatbázis. Hajrá!
Hány évvel a bőrlakodalom után ünnepelhetjük a vászonlakodalmat?
Kenyerem javát már megettem, de erről még nem hallottam.😊
Kedves Totila,
Nem vagy ezzel egyedül 😆 (Lásd a 84.hsz-t)