Játékosaink az elmúlt 24 órában 39982 kvízt fejtettek, 95 labirintust jártak be és 1532 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!

 

Kezdőoldal » Érdekességek » Sakk: az elme és a stratégia játéka

Sakk: az elme és a stratégia játéka


A sakkjáték Indiából származik, tért hódított a Közel-Keleten, majd a Perzsa Birodalomban, és innen eljutott Európába és Oroszországba is. Világszerte 600 millió ember tud sakkozni.


Forrás: Pixabay


A sakk fejleszti a gondolkozást. Azokban az iskolákban, ahol integrálták a tantervbe a sakkoktatást (pl. Örményországban), a gyerekek osztályzatainak javulását tapasztalták. A pszichológusok szerint a memória fejlesztésének hatékony módja lehet a sakkozás, illetve ajánlott módszer az Alzheimer-kór elleni küzdelemben is. Nem ritka, hogy a börtönökben a foglyokat is ezzel foglalják le.

Létezik a sakknak egy bekötött szemmel játszott változata is, ahol a tábla szemmel követése nélkül, csak az ellenfél szóban ismertetett lépése alapján, kell meghozni a döntéseket a lépésekről. 1960-ban Flesch János 52 ellenféllel játszott egyszerre bekötött szemmel, s ezek közül 31-ben diadalmaskodott is.

A sakkboksz a játék egy extrémebb változata. Bizonyára egy olyan ember találta ki a sport alapjait, aki kevésnek találta a szellemi megmérettetést és ezért kombinálta egy kis testedzéssel. A játék során tulajdonképpen hat menetben sakkoznak, ötben pedig bokszolnak a résztvevők.

A sakk nem csupán a játékosok, de a tudósok és programozók fantáziáját is sokáig izgatta. A számítógépes algoritmusok képesek a sakkvilágbajnokoknál is előrébb látni a lehetséges variációkat.

Az első sakkautomata már a 18. században megjelent, a Töröknek hívták. Valójában nem is gép volt, mert a mechanikus alkatrészein keresztül az automata belsejében gubbasztó ember hozta meg a döntéseket és irányította a lépéseket.

1988-ban megválasztották a Deep Thought nevű számítógépes programot sakknagymesternek. 1997-ben sikerült először sakkvilágbajnokot legyőznie számítógépnek, az IBM Deep Blue-nak elnevezett gépe volt képes Garry Kaszparov ellen diadalmaskodni.

Létezik hárman vagy akár négyen egyszerre játszható sakk is, speciális táblával, ahol minden játékos bábuinak van hely.

Magyarország büszkeségei, a Polgár-lányok (Judit, Zsuzsa és Zsófia) jelentős eredményeket értek el sakkpályafutásuk alatt. Polgár Judit hétszer kapott női sakk Oscar-díjat, köztük azt is, mellyel az évszázad női sakkozójának választották.

További magyar sakkhírességek a teljesség igénye nélkül: Lékó Péter, Rapport Richárd, Almási Zoltán és Berkes Ferenc.

Néhány érdekesség a sakk játékról:

- Az angol nyelven nyomtatott könyvek másodika a sakkról szólt.

- Van elméleti hossza a sakkjátszmáknak, ez a tudósok szerint 5949 lépés.

- A leghosszabb hivatalos sakkjátszma 269 lépésig tartott, 1989-ben Nikolic és Arsovic között.

- A sakk-matt (checkmate) kifejezés a perzsáktól származik és azt jelenti: "a király meghalt".

- A lépések nyolc különböző változatában lehet mattot adni két lépésben.

- Három-három lépés után már több mint 9 millió elrendezés lehetséges a sakktáblán.

- 1918-ben a fogságba esett Ossip Bernstein sakknagymester megúszta a kivégzést, amikor egy orosz tiszt felajánlotta neki, hogy szabadon engedi, ha legyőzi sakkban.

- Brit sakkmesterek is részt vettek a II. világháború során a német Enigma-kódok megfejtésében.

- A német Dr. Emanuel Laskernek közel 27 évig sikerült megőrizni a sakk világbajnoki címét.

- A legfiatalabb világbajnok Garri Kaszparov, aki 22 éves és 210 napos korában érte el ezt a kimagasló eredményt.

- 1999-ben Garry Kaszparov 4 hónapig tartó játszmában legyőzte 62 lépésben a "világot". A játszma úgy zajlott, hogy interneten lehetett szavazni, mi legyen a következő lépés a sakkvilágbajnok ellen.

- Az 1969-es junior sakkvilágbajnokság B-döntőjében egészen a 94. lépésig kellett várni az első ütésre.

- A híres, tragikus sorsú színész, Heath Ledger fiatalkori szenvedélye volt a sakk: 10 évesen Nyugat-Ausztrália junior bajnokságának nyertese volt.

- A hivatalos sakkmérkőzések elején kábítószerteszten kell átesniük a játékosoknak.

- A statisztikák szerint a fehér bábukkal indulni előny. A megfigyelt játszmák 53-55%-át a kezdő játékos nyerte.

- Ronald Reagan-ról, az USA 40. elnökéről is neveztek el sakkmegnyitást.


Kvízlabirintus.hu, 2020. november 6.