Játékosaink az elmúlt 24 órában 36160 kvízt fejtettek, 81 labirintust jártak be és 1508 mérkőzést játszottak egymással.
Csatlakozz te is ehhez a közösséghez!
A MoGo számítógépes program volt az első, amelynek sikerült legyőznie egy profi go játékost. Melyik ország egyetemén készült el ez a program?
A go egy kínai eredetű, nagyon régi táblajáték. 2008-ig kellett várni, míg olyan szinten le tudtak modellezni egy ilyen játékot, mely már fel tudta venni a versenyt a játék professzionális játékosaival is.
A kérdés nem könnyű, ezt mutatja az is, hogy a játékosok kevesebb mint ötöde tud rá jól válaszolni.
Kapcsolódó témakvízek:
Hasonló kvízek:
Melyik évben sikerült első alkalommal mesterséges intelligenciának legyőznie a világ legerősebb go játékosának tartott Ko Csie-t? »
Hol rendezték meg az első focista Európa-Bajnokságot még Európai Nemzetek Kupája néven? »
Milyen szakon végzett az első budapesti egyetemen végzett orvosnő, Steinberger Sarolta? »
Az amerikaiak melyik állam elleni háborújáról szól a Homefront nevű komputeres játék? »
Mit neveznek NPC-nek egy komputeres játékban? »
Melyik országgal határos India a János vitéz című versben? »
Melyik évben sikerült először számítógépnek legyőznie egy go világbajnokot? »
Melyik évben készült el az első Barbie baba? »
Melyik országban nyitották meg a világ első bűnügyi laboratóriumát 1910-ben? »
Melyik országban készült a csillagos éjről van Gogh képen látható remeke? »